Az utóbbi egy héten rengeteget kellett tanulnom, ugyanis tíz év végi dolgozatot írtunk, amiknek persze jól kellet sikerülnie. Szóval nagyon hajtottam. Tanultam a suliban, a buszmegállóban, a buszon, az ágyban, még a Jóban rosszban közben is a matekfüzetet szorongattam. Ezzel az öndicsérettel oda akartam kilyukadni, hogy nem nagyon volt időm gondolkoznom a blogon. Szóval most egy versemet fogom megosztani veletek, ami Radnóti Miklós : Nem tudhatom című verse hatására írtam.
Íme:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent
De azt tudom, hogy nekem ez mindenem.
Itt éltem én és itt is fogok még.
Itt a völgyben, a Mátrában,
A nagy hegy lábában,
Itt van az én helyem
A forrás vizét is itt nyelem.
… S ha a pincéknél a bunkerben vagyok
Mindig eldúdolom a dalom.
Aztán lemegyek Benjivel a tóra,
Ott akkor indulhat a móka.
De csitt! Jön a tulaj, az a nagy bivaly
S akkor iszkolunk el,
Mint minden másnap éjjel.
… De ezeknek a napoknak most vége,
Megy minden emlék a szemétbe,
Nincs több bunyó, se banda előli futás
Most jön egy nagy ugrás…
De nem megy!
Elszakadni nem tudok én,
S bár idegen üli a trónt,
Mégis, még Szűcsi mindig az enyém.
Kartal Bence
2011.03.10.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.